Back to top

Helytörténeti és helyismereti vetélkedő 2022


„Utcák, szobrok, épületek Monoron”

 

FELHÍVÁS

HELYTÖRTÉNETI ÉS HELYISMERETI

VETÉLKEDŐRE

2022

 

A Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás a korábbi évek hagyományának folytatásaként 2022-ben is helytörténeti és helyismereti vetélkedőt hirdet

 

UTCÁK, SZOBROK, ÉPÜLETEK MONORON

címmel.

 

A fő téma ezúttal épített környezetünk: utcáink, tereink, városrészeink, nyilvános szobraink, emlékműveink, épületeink története és jelenlegi helye, neve, szerepe.

 

A kétfordulós vetélkedőre Monor iskoláiból a 7‒10. évfolyamok tanulóit várjuk, iskolánként legfeljebb két 4 fős csapattal.

 

A versenyre jelentkezni az első fordulóban teljesített feladat és a mellékelt jelentkezési lap beadásával lehet, melynek határideje 2022. november 10.

 

1. FORDULÓ

 

Esszéírás

 

Az induló csapatoknak írásbeli dolgozatot, esszét kell készíteniük Monor egy jelentősnek ítélt helyszínéről (utcájáról, teréről, városrészéről), megemlítve a kapcsolódó emlékeket, építészeti, művészeti alkotásokat. A pályamű része kell hogy legyen egy interjú valamely „tősgyökeres” idősebb monori lakossal, akár nagyszülővel, dédszülővel, aki emlékeit fel tudja eleveníteni az adott helyszínnel kapcsolatban. A szöveg kiegészíthető saját készítésű fényképekkel (beillesztve vagy a végén mellékelve), amiért plusz pontok járnak. Ajánlott terjedelem: legfeljebb 4-5 oldal szöveg, legfeljebb 1-2 oldal kép.

 

2. FORDULÓ

 

Vetélkedő a könyvtárban

 

Az első fordulóban résztvevő csapatok írásbeli-szóbeli vetélkedőn vesznek részt, amelyre előreláthatóan 2022. november 23-án kerül sor a városi könyvtárban. Itt a versenyzők tanúbizonyságot tesznek felkészültségükről. Az erőpróbán várható többek közt: keresztrejtvény, vaktérkép, képfelismerés, teszt jellegű feladatsor.

További információ Vérné Hegedűs Zsuzsanna könyvtáros e-mail címén (verne.zsuzsanna@monorkonyvtar.hu), illetve a (29) 412-246 és a (20) 281-1445-ös telefonszámon kérhető.

 

 

A felkészüléshez ajánljuk a következő forrásanyagok tanulmányozását:

 

Dobos György: A monoriak viselt dolgai. Monor : Monor Helytörténeti Kör, 2019

[A könyvtárban megtekinthető.]

 

Galambosné Lovass Annamária: Monor művelődéstörténete a kezdetektől 2007-ig. Budapest. 2007 [A könyvtárban megtekinthető.]

 

Kiss Attila (összeáll.) : Útvonal leírás és látnivalók a monori vasútállomástól Tetepusztáig https://strazsaborrend.hu/dynamic/turistaut_liarasa.pdf

 

Látnivalók Monoron. https://monor.hu/latnivalok

 

http://monoldal.blogspot.com/

 

Monor ‒ a 30 éves város. Monor: Monor Város Önkormányzata, 2019

https://monor.hu/kiadvany/30ev/

 

Monor : látnivalók (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 725.) Szerk. Kiss Attila, Marunák Ferenc. Budapest : TKM, 2005 [A könyvtárban megtekinthető.]

 

Monor alkotásai. https://www.kozterkep.hu/helyek/megtekintes/1071/monor

 

Monor és a monori pincefalu. https://monoripincefalu.eu/monor-01

 

Monor története. https://monor.hu/monor-tortene

 

A monori kistérség (Magyarország régiói, 13/2. Pest megye) Hatvan : CEBA, 2000

54‒78. o. [A könyvtárban megtekinthető.]

 

Monori krónika, 1398‒1998. Szerk. Vitálisné Zilahy Lídia, Dobos György. Monor : Kalangya Kkt., Monor Helytörténeti Kör, 1998. [A könyvtárban megtekinthető.]

 

Monori pincefalu. https://monoripincefalu.eu/monori-pincefalu/monori_pincefalu

 


Jelentkezési lap letöltése  

Felhívás letöltése (pdf)  

Felhívás letöltése (word)

 

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat vagy click here to download the PDF file.