„Utcák, szobrok, épületek Monoron”
FELHÍVÁS
HELYTÖRTÉNETI ÉS HELYISMERETI
VETÉLKEDŐRE
2022
A Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás a korábbi évek hagyományának folytatásaként 2022-ben is helytörténeti és helyismereti vetélkedőt hirdet
UTCÁK, SZOBROK, ÉPÜLETEK MONORON
címmel.
A fő téma ezúttal épített környezetünk: utcáink, tereink, városrészeink, nyilvános szobraink, emlékműveink, épületeink története és jelenlegi helye, neve, szerepe.
A kétfordulós vetélkedőre Monor iskoláiból a 7‒10. évfolyamok tanulóit várjuk, iskolánként legfeljebb két 4 fős csapattal.
A versenyre jelentkezni az első fordulóban teljesített feladat és a mellékelt jelentkezési lap beadásával lehet, melynek határideje 2022. november 10.
1. FORDULÓ
Esszéírás
Az induló csapatoknak írásbeli dolgozatot, esszét kell készíteniük Monor egy jelentősnek ítélt helyszínéről (utcájáról, teréről, városrészéről), megemlítve a kapcsolódó emlékeket, építészeti, művészeti alkotásokat. A pályamű része kell hogy legyen egy interjú valamely „tősgyökeres” idősebb monori lakossal, akár nagyszülővel, dédszülővel, aki emlékeit fel tudja eleveníteni az adott helyszínnel kapcsolatban. A szöveg kiegészíthető saját készítésű fényképekkel (beillesztve vagy a végén mellékelve), amiért plusz pontok járnak. Ajánlott terjedelem: legfeljebb 4-5 oldal szöveg, legfeljebb 1-2 oldal kép.
2. FORDULÓ
Vetélkedő a könyvtárban
Az első fordulóban résztvevő csapatok írásbeli-szóbeli vetélkedőn vesznek részt, amelyre előreláthatóan 2022. november 23-án kerül sor a városi könyvtárban. Itt a versenyzők tanúbizonyságot tesznek felkészültségükről. Az erőpróbán várható többek közt: keresztrejtvény, vaktérkép, képfelismerés, teszt jellegű feladatsor.
További információ Vérné Hegedűs Zsuzsanna könyvtáros e-mail címén (verne.zsuzsanna@monorkonyvtar.hu), illetve a (29) 412-246 és a (20) 281-1445-ös telefonszámon kérhető.
A felkészüléshez ajánljuk a következő forrásanyagok tanulmányozását:
Dobos György: A monoriak viselt dolgai. Monor : Monor Helytörténeti Kör, 2019 [A könyvtárban megtekinthető.]
|
Galambosné Lovass Annamária: Monor művelődéstörténete a kezdetektől 2007-ig. Budapest. 2007 [A könyvtárban megtekinthető.]
|
Kiss Attila (összeáll.) : Útvonal leírás és látnivalók a monori vasútállomástól Tetepusztáig https://strazsaborrend.hu/dynamic/turistaut_liarasa.pdf
|
Látnivalók Monoron. https://monor.hu/latnivalok
|
|
Monor ‒ a 30 éves város. Monor: Monor Város Önkormányzata, 2019 https://monor.hu/kiadvany/30ev/
|
Monor : látnivalók (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára, 725.) Szerk. Kiss Attila, Marunák Ferenc. Budapest : TKM, 2005 [A könyvtárban megtekinthető.]
|
Monor alkotásai. https://www.kozterkep.hu/helyek/megtekintes/1071/monor
|
Monor és a monori pincefalu. https://monoripincefalu.eu/monor-01
|
Monor története. https://monor.hu/monor-tortene
|
A monori kistérség (Magyarország régiói, 13/2. Pest megye) Hatvan : CEBA, 2000 54‒78. o. [A könyvtárban megtekinthető.]
|
Monori krónika, 1398‒1998. Szerk. Vitálisné Zilahy Lídia, Dobos György. Monor : Kalangya Kkt., Monor Helytörténeti Kör, 1998. [A könyvtárban megtekinthető.]
|
Monori pincefalu. https://monoripincefalu.eu/monori-pincefalu/monori_pincefalu
|